Olvadás idején – beszámoló egy hajnali fotózásomról

Olvadás idején – beszámoló egy hajnali fotózásomról

Az a néhány napos erős fagy elég volt ahhoz, hogy a Balaton vize jéggé dermedjen. Nem tartott túl sokáig ez az állapot. És nem is fagyott nagyon vaskosra a jég ezalatt az idő alatt, de ahhoz pont elég volt, hogy a tó partján néhány helyen a kiolvadás és part felé fújó szél segítségével csodálatos jéghegyeket alkosson.

Észrevettem egy ilyen helyet a kocsiból ahogy mentem a 71.sz főúton egy másik kedvenc helyszínemre fényképezni. El is határoztam, hogy ezt felkelő napnál fogom lefotózni, ha még meglesznek ezek a jégtorlaszok akkor, amikor a jó fény is rendelkezésemre áll.

Figyeltem is napokig az időjárási előrejelzéseket és a hajnali radar képeket – szerencsémre eljött a megfelelő hajnal. Ehhez persze napokon keresztül korán kell kelni, mert amikor olyan a helyzet, menni kell. Ha álmos vagyok, ha nem… 🙂

 

Találtam egy „szép kis stéget”  az egyik felderítésem során, amit valószínűleg a horgászok használnak. Ezen a hajnalon odamentem elsőre, hogy szinte teljes sötétségben készítsek onnan néhány különlegesebb képet.

IMG_9924_resize

Itt  (fent) majdnem kettő percig kellett exponálnom, annyira kevés fényben fotóztam. Exponálás alatt egy zseblámpával megfestettem a stéget, hogy markáns előteret varázsoljak. Vannak itt réges régi kikötő oszlopok, amiket bennt hagytak annak ellenére, hogy nem használják már semmire. Ugyanezzel a technikával fényképeztem azokat is. (lent)

IMG_9925_resize

A napkeltére vissza akartam érni eredeti célom helyszínére, a jégtorlaszokhoz ezért csomagoltam és indultam is.

Időben értem a helyszínre, kinéztem pár kompozíciót és beállványoztam a jégre, hol gubbasztva, hol a jégen hasalva. Nem volt ott senki szerencsére, totál idiótának nézett volna szerintem. 🙂

Itt is hosszú záridőkkel kellett operálnom, ami a felhőzet és a szabad víz bemozdulását eredményezte. Ezért lettek ilyen kicsit sejtelmesek, lágyak a képek – ugyanakkor a jég előtér mozdulatlan.

Csodálatos színekkel jött a hajnal, a felhős eget mintha egy vödör narancs, vörös és kék festékkel öntötték volna nyakon. Mindezt az élményt a néha roppanó vagy inkább rottyanó jég hangok tették egésszé – hiszen már olvadt, olyan 2-3 fok lehetett.

IMG_9930_resizeIMG_9936_resize Aztán közvetlenül napkelte előtt teljesen narancsra váltott az ég, szinte izzott és nagyon erős fényt adott – a GND9-es LEE alig bírta leszűrni, hogy az előterem is elég fényt kapjon az expozíció során.

IMG_9946_resize

Ezután véletlenül hátranéztem és akkor megláttam egy másik csodát. A nyugati fele az égnek ettől a tömény narancs sugárzástól kezdett színeket produkálni. De nem ezen a direkt, éles és kemény, talán kicsit még tolakodó módon, ahogy a nap kelt. Hanem egy nagyon lágy pasztell pinkiben pompázott, ráadásul még pára is volt a távolban, szinte összefort ég és föld. Lélegzet elállítóan szép volt élőben, remélem képen is átjön valami belőle.

Azonnal átszereltem egy lágyabb szűrőre és már fényképeztem is.

IMG_9951_resize

 

Ennél szebben nem is érhette volna véget ez a hajnali fotózásom, nagyon hálás voltam a természetnek, hogy ezzel kényeztetett. Remélem lesz még hasonló szerencsém a közeli jövőben is, rendíthetetlenül járom a Balaton partját továbbra is!

 

üdv,

M