Az a néhány napos erős fagy elég volt ahhoz, hogy a Balaton vize jéggé dermedjen. Nem tartott túl sokáig ez az állapot. És nem is fagyott nagyon vaskosra a jég ezalatt az idő alatt, de ahhoz pont elég volt, hogy a tó partján néhány helyen a kiolvadás és part felé fújó szél segítségével csodálatos jéghegyeket alkosson.

Észrevettem egy ilyen helyet a kocsiból ahogy mentem a 71.sz főúton egy másik kedvenc helyszínemre fényképezni. El is határoztam, hogy ezt felkelő napnál fogom lefotózni, ha még meglesznek ezek a jégtorlaszok akkor, amikor a jó fény is rendelkezésemre áll.

Figyeltem is napokig az időjárási előrejelzéseket és a hajnali radar képeket – szerencsémre eljött a megfelelő hajnal. Ehhez persze napokon keresztül korán kell kelni, mert amikor olyan a helyzet, menni kell. Ha álmos vagyok, ha nem… 🙂

Találtam egy „szép kis stéget”  az egyik felderítésem során, amit valószínűleg a horgászok használnak. Ezen a hajnalon odamentem elsőre, hogy szinte teljes sötétségben készítsek onnan néhány különlegesebb képet.

Itt  (fent) majdnem kettő percig kellett exponálnom, annyira kevés fényben fotóztam. Exponálás alatt egy zseblámpával megfestettem a stéget, hogy markáns előteret varázsoljak. Vannak itt réges régi kikötő oszlopok, amiket bennt hagytak annak ellenére, hogy nem használják már semmire. Ugyanezzel a technikával fényképeztem azokat is. (lent)

A napkeltére vissza akartam érni eredeti célom helyszínére, a jégtorlaszokhoz ezért csomagoltam és indultam is.

Időben értem a helyszínre, kinéztem pár kompozíciót és beállványoztam a jégre, hol gubbasztva, hol a jégen hasalva. Nem volt ott senki szerencsére, totál idiótának nézett volna szerintem. 🙂

Itt is hosszú záridőkkel kellett operálnom, ami a felhőzet és a szabad víz bemozdulását eredményezte. Ezért lettek ilyen kicsit sejtelmesek, lágyak a képek – ugyanakkor a jég előtér mozdulatlan.

Csodálatos színekkel jött a hajnal, a felhős eget mintha egy vödör narancs, vörös és kék festékkel öntötték volna nyakon. Mindezt az élményt a néha roppanó vagy inkább rottyanó jég hangok tették egésszé – hiszen már olvadt, olyan 2-3 fok lehetett.

 Aztán közvetlenül napkelte előtt teljesen narancsra váltott az ég, szinte izzott és nagyon erős fényt adott – a GND9-es LEE alig bírta leszűrni, hogy az előterem is elég fényt kapjon az expozíció során.

Ezután véletlenül hátranéztem és akkor megláttam egy másik csodát. A nyugati fele az égnek ettől a tömény narancs sugárzástól kezdett színeket produkálni. De nem ezen a direkt, éles és kemény, talán kicsit még tolakodó módon, ahogy a nap kelt. Hanem egy nagyon lágy pasztell pinkiben pompázott, ráadásul még pára is volt a távolban, szinte összefort ég és föld. Lélegzet elállítóan szép volt élőben, remélem képen is átjön valami belőle.

Azonnal átszereltem egy lágyabb szűrőre és már fényképeztem is.

Ennél szebben nem is érhette volna véget ez a hajnali fotózásom, nagyon hálás voltam a természetnek, hogy ezzel kényeztetett. Remélem lesz még hasonló szerencsém a közeli jövőben is, rendíthetetlenül járom a Balaton partját továbbra is!

üdv,

M