Tihany Kikötő – kompakt kalandok

Tihany Kikötő – kompakt kalandok

…avagy hozzuk ki a legtöbbet kompaktunkból…

Néha, amikor elmegyek csak úgy egészségügyi bicajozásra, magammal viszem a kompakt gépemet (Canon Powershot G12).

Sokszor elő sem kerül a bicajtáskából, de ha látok valamit aminek elragad a látványa, akkor tutti megállok és előhalászom a tokjából.

No, így esett ez a minap is, amikor a tihanyi hajókikötő mellett mentem el, az égi kép bámulatos volt. Tele formával, rétegekkel, kontraszttal. Rögtön elkészült a fejemben a kép.

Tudtam, hogy ez egy kis kompakttal fotózva nem lesz az, ami a fejemben megszületett a látvány által. Ennek sok oka van, többek között nem volt nálam sem polár szűrő, sem átmenetes félszűrők, arról nem is beszélve, hogy a kompaktok dinamika átfogása nem éppen összevethető egy mondjuk fullframe szenzoros gépével… Márpedig itt volt dinamika amit át kellett volna fogni.

IMG_7045_resize

Úgyhogy úgy fotóztam, hogy a kis G12 korlátait figyelembe vettem és  a csúcsfényekre exponáltam. Ez azt jelenti, hogy mivel ez a kis masina tud RAW formátumot, határra exponáltam a felhők fényes részeit, annyira, hogy legyen benne tartalék kicsi.(kicsit a csúcsfények alá lőttem) Persze tudtam, hogy durván bele fogok kotorni a képbe utómunkával, hogy elő jöjjön az a kép, amit láttam a helyzetben. Ha komolyabb szerkóval vagyok, akkor is bele kell nyúlni egy ilyen képért, de nem ennyire, és persze akkor még látványosabb lehetne hisz sokkal jobban lehet exponálni a dinamika átfogás szélessége miatt…

Ha egy kis szenzoros gép csúcsfényeit beégetjük kicsit, akkor az nagy valószínűséggel már nem húzható vissza, de ha egy fullframe gépnél kicsit túl megyünk az visszahúzható büntetlenül. Ez pl. hatalmas különbséggé nő feldolgozáskor a kép minőségét tekintve…

Megmutatom a normál raw konverziót:

alap_rawbol

 

Arra bíztatok mindenkit, hogy ha van egy jó kompaktja, vagy egy belépő szintű DSLR-je, akkor ne a felszerelésének a fejlesztésén gyötrődjön és a pixeleket nézegesse 100%-os nagyításban, hanem menjen és nézelődjön, fényképezzen lehetőleg jó sokat Örömből. Aztán ha szeret otthon a gépen vacakolni, akkor szintén saját szórakoztatására kísérletezzen a sok elérhető programmal és alkosson.

Higgyétek el, szemet és lelket gyönyörködtető dolgok születhetnek hétköznapi dolgokból amik az alkotót és a sok más szemlélőt is boldogabbá teszik…

M