Temessük a Telet!

Temessük a Telet!

Elmúlt csütörtökön láttam meg, hogy a Bakony Fotóklub aminek tagja vagyok  (bár sajnos nem igazán tudok aktív tagja lenni) szombaton túrát szervez Aszófőre a Séd völgybe, Téltemető virágot fotózni.

Láttam, hogy szombatra esőt mondanak, sejtettem, hogy elmarad majd. Sajnos így is lett.

Én azonban hirtelen felindulásból kinéztem azért a helyszínre, mert kb 3-4 km-re lakom tőle.

IMG_6080_resize

Kéretik a makro és természet fotósoktól, hogy ne kacarásszanak a képek láttán, bár szeretek ilyesmit fényképezni, nem tudok, ha őszinte szeretnék lenni.

Ennek legfőbb oka pl., hogy ritkán csinálom. A másik, hogy a  felszerelésem nem éppen erre van kihegyezve 🙂

Tehát össze szedtem amit a témáról tudok, és a lehetőségeimhez képest próbáltam elfogadható képeket készíteni.  Vittem magammal egy áteresztő ernyőt, egy rádió kioldású vakut, állványt, meg fényképező gépet pár optikával ami alkalmasnak tűnt a célhoz.

Hamar kiderült, hogy mi hiányzik. Páldául egy Canon 100 mm F/2,8 IS USM nem ártott volna, hogy a legalapvetőbbet említsem :-)) Nem tudtam kellően leválasztani a háttérről, nem tudtam kellően éles képet készíteni, ami a témában elvárható. Nem tudtam kellően közel menni a témához, kivéve a Sigma 24/1,8 Makro optikámmal ami jó-jó, csak nem feltétlen erre. 🙂

 

Nagyon élveztem a fényképezést, amellett, hogy csurom vizes lettem meg sáros, néhány kép  sikerült annyira, hogy meg merem mutatni.

Tanulságos volt, kezdődhet a gyűjtés egy jó makro optikára ami jó lesz tárgy, étel és stock képek készítéséhez is a jövőben…

 

M