A&A & …

A&A & …

Andit régóta ismerem, művész körökből. Ő fest egyébként – de foglalkozását tekintve kozmetikus. A kozmetikus szakmát hasonló lélekkel átszőve teszi, mint a festészetet, aki ismeri tudja miről beszélek. Talán emiatt is nagyobb igénye volt a méltó képekre erről a meghatározó ünnepnapról.

Nagyon örültem, hogy rám gondolt fotósaként – párjával, Andrással egyetértésben. A fotózás érzelmi töltetét növelte, hogy most várják első kisbabájukat. Számomra  mindig nagyobb kihívás ennek finom ábrázolása.

Szűk körű esküvő volt, a „barátos-laza” hangvételű ünneplés más időpontban lesz 🙂 .  A fotózásnak megadtuk a módját, az elképzelés az volt, hogy naplementekor fent legyünk majd Tihanyban a Nyereg-hegyen és gyönyörködjünk a festői tájban. Így is lett, de lássuk sorban a képeket 🙂

A polgár szertartás dióhéjjban:

Pár nappal később, amikor az időjárás lehetővé tette az elképzelésünk tettekre váltását :

Minden tökéletesre sikerült, az alkonyat csodálatos volt Tihany tetejéről. Talán szúnyog lehetett volna kevesebb mondjuk egymilliárddal 🙂 de úgy voltunk vele, hogy pár csípés belefér ezekért a képekért cserébe 🙂

Azon gondolkodtam, milyen jó lesz majd, amikor először mennek a gyermekükkel a Nyereg hegyre kirándulni és mesélik:  nahh kisfiam/kislányom Te már jártál ezen a sziklán itt, csak akkor még a pocimban voltál… 🙂

(a sajkodi öböl és a Balaton nyugati medencéje látható felülről a 223 méter magas Nyereg hegyről)

 

Az esemény képeiből Prémium FineArt album készül nagy örömömre, ami méltó és maradandó emlék lesz Nekik és szeretteiknek.

 

M